Sze, okt. 16, 2024
Image
REFORMÁTUS TEMPLOM

Az 1780-as évek elejétől épült klasszicizáló késő barokk (copf) stílusban az utcavonalon szabadon álló egyhajós templom, mely 1811. novemberében készült el. Az előcsarnokát az 1822-es esztendőben építették hozzá. 2005-től került sor teljes külső felújítására.

A falában utólagosan 1863-as sírkövet helyeztek el. A tornya kissé kilép a homlokzata elé. A templomot és előcsarnokát is nyeregtető fedi. A hajója félkörívben záródik le, a mennyezete csehsüveg boltozatos. Végein pilléreken álló, díszes mellvédű karzatok találhatóak. A berendezés az építés idejéből maradt fenn. Tízregiszteres Angster-orgonája 1892-ből származik. Tornyában három harang van. A legfiatalabb, középső harang 1974-ben szólalt meg, ezt a II. világháborúban elvitt helyébe öntette a gyülekezet. 1998 októberétől jár a korszerű toronyóra. A templom telkén áll parkosított környezetben a lelkészlak épülete is.

Please insert your API key for mailchimp.

Image