Szüreti Nap Bogyiszlón

Szüreti Nap Bogyiszlón

 

2021. szeptember 4-én megrendezésre került Bogyiszlón a Szüreti Nap.

A szüreti felvonuláshoz a résztvevő fogatosok már 13:00 órakor kezdtek gyülekezni a piactéren, ahol a Bogyiszlói Kistarisznya Óvoda óvónői díszítették fel a fogatokat. 14:00 órától már a gyalogos menet is gyülekezett az iskolaudvarban, mint a Bogyiszlói Általános Iskola diákjai és pedagógusai Boda Zoltán igazgató úrral, a tánccsoportok: Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület, Grüne Wiese Német Nemzetiségi Tánccsoport Gyönk, az Érsekcsanádi Bazsarózsa Hagyományőrző Egyesület, és a Hosszúhetényi Népi Együttes, valamint egyik testvértelepülésünk tánccsoportja, a csíkcsicsói Vadvirágok Hagyományőrző Tánccsoport. A menetben a következő zenekarok kísérték a tánccsoportokat: Bogyiszlói Zenekar, Pántlika Zenekar, Somkerék Zenekar, Csíkcsicsói Fúvós Zenekar. A gyalogos menetben jelen voltak másik két testvértelepülésünk, Csernáton és Törökfalu képviselői is. Fogaton voltak láthatóak természetesen a bíró-, és jegyzőpárok, szülők, a kisbíró, az óvodások, protokoll vendégek, testvértelepülések, a Bogyiszló Jövője Alapítvány, valamint akinek még hely jutott a szép hintókon és kocsikon. Lóháton érkezett Paksról két csikós, valamint Juhász Eszter és családja csodálatos lovaikkal és pónikkal.

A 2021-es év főszereplői Soós Bence és Szente Alexandra voltak, mint felnőtt bíró és bíróné. A felnőtt jegyzőpár szerepét Keserű István és Valdraf Alexandra töltötte be. Az iskolás korosztály bírópárja Hajdú Dániel és Hajdú Dorina volt, jegyzőpárja pedig Kiss Ákos és Virág Leila. Az óvodások apró bírópárja Pilisi Csanád és Szabó Hanna Léna volt, a kis jegyzőpár pedig Balogh Ferenc István és Világh Emília.

Szente Roland osztotta meg a lakossággal a legfontosabb történéseket, mint kisbíró.

A menet 15:00 órakor indult a Hunyadi utca, majd Eötvös téren át a bíróné Csokonai utcai házához, ahol pazar vendéglátás fogadta a résztvevőket. Táncot és kidobolást követően a fogatok megmutatták magukat Möcsében is, majd az egész menet a Kossuth utcán haladt végig egészen a benzinkútig.

Miután a résztvevők megérkeztek az iskolaudvarba, kezdetét vette a főszereplők és szüleik bemutatása, közös tánc, valamint a Szüreti Nap hivatalos megnyitója, ahol Tóth István polgármester Horváth István országgyűlési képviselővel koccintott az eseményre.

A színpadi műsorok kezdete előtt Tóth István polgármester megköszönte a Bogyiszló Községi Horgászegyesület elnöki tisztségét 27 éven át betöltő Szűcs István munkáját, és a segítséget, hiszen az esemény alatt is a Horgászegyesület új elnökével, az egyesület tagjaival, valamint testvérével Tóbi Bálintnével elvállalták a több, mint 300 fő közreműködő, és vendég számára a vacsora elkészítését.

Ezt követően a tánccsoportok és kísérőzenekaraik fellépése következett.

A színvonalas hagyományőrző műsorokat követően a Pántlika Zenekar népzenei koncertje következett, majd a Góbé Folkside zenekar lépett színpadra. Az est megkoronázásaként a Tibsa Band szolgáltatta a ritmust a hajnalig tartó bálon.

Az iskolaudvarban estig kézműves és étkes termékek voltak vásárolhatók, valamint a gyermekek számára légvár és népi fajátékok álltak rendelkezésre.

A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Csoóri Sándor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Művelődési Intézet, a T-Build Kft., Az E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt., a KÉSZ Közúti Építő és Szolgáltató Kft., a Tarr Kft., a Magyar Vöröskereszt Bogyiszlói Alapszervezete, a Bogyiszló Községi Horgászegyesület, valamint a Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület voltak.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik részt vállaltak a rendezvény létrejöttében, hiszen összefogás nélkül ez a rendezvény nem valósulhatott volna meg a településen!

Mindenkit egyesével és név szerint lehetetlenség lenne felsorolni, de köszönjük a főszereplőknek, családjuknak, a vállalást és áldozatot, köszönjük valamennyi önkéntesnek, aki süteménnyel járult hozzá a rendezvényhez, köszönjük a borászoknak, hogy biztosították a borkóstolóra a nedűket, köszönjük a lovasoknak, fogatosoknak, hogy még látványosabbá tették az eseményt, köszönjük a tánccsoportoknak és zenekaroknak, hogy bemutatták az élő hagyományt, a Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesületnek a lebonyolításban való közreműködést is, köszönjük a Bogyiszlói Általános Iskolának és az iskolai alapítványnak a sok előkészületet, a szüreti korona elkészítését és a helyszínt, köszönjük a Bogyiszlói Kistarisznya Óvodának a dekorációt és a részvételt, köszönjük a Polgárőr Egyesületnek, hogy figyeltek a rendre, a hangtechnikusoknak a helytállást és nem utolsó sorban az önkormányzat és a hivatal munkatársainak a lebonyolításban való áldozatos munkát, a szponzoroknak a támogatást és természetesen mindenki másnak is, aki hozzájárult a rendezvény létrejöttéhez.

 

 

Author’s Posts

Related Articles

Aratónap