BOGYISZLÓI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGE

Az egyesület megalakulása óta szívvel lélekkel a bogyiszlói hagyományok gyűjtésén, megőrzésén, átörökítésén, és Bogyiszló hírnevének öregbítésén fáradozik, mind megyei, mind országos, mind nemzetközi viszonylatban.

A hagyományőrző együttes 1976-ban alakult, 1991 óta működik egyesületként. A csoport elnöke Streer Tamásné, népművészet mestere. A csoport magját az 1976-ban együtt táncolók alkotják, de diákoktól a nyugdíjasokig minden korosztály megtalálható benne.

Küldetésük, hogy megőrizzék a település szokás-, viselet-, és énekhagyományát, és át is adják azt a fiatal korosztálynak minél szélesebb körben. Állandó felnőtt- és gyermektánc csoport működik az egyesület szárnyai alatt. Példamutató, hogy időt és energiát nem sajnálva idős falubelieket kerestek meg, házhoz mentek, illetve táncpróbákra hívták be őket azzal a céllal, hogy gyűjtsenek és tanuljanak tőlük.

A Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület fő tevékenységén kívül rendkívüli alappillére a településnek atekintetben is, hogy a Bogyiszlón megrendezésre kerülő bármely rendezvényen a szervezők egyik legerősebb támasza, segítségükre minden esetben lehet számítani, aktívan és önzetlenül vállalnak részt a programok lebonyolításában.

A Bogyiszlói Tájház létrejötte (2007) is a Hagyományőrző Egyesület (oroszlánrészben Streer Tamásné/az egyesület elnöke/ és Streer Tamás) fáradságos munkája. A berendezési tárgyak, eszközök, viseletek összegyűjtése, leltárba vétele, berendezése, installálása és a megnyitás óta a tárlatvezetés is az ő nevükhöz fűzhető. Ennek köszönhető, hogy azóta Bogyiszló a Tájházszövetség tagja lehet, segítve ezzel Bogyiszló Község hagyományainak, néprajzának, történelmének minél szélesebb körben való megismertetését.

Az egyesület kiemelkedően sok díjjal és kitüntetéssel dicsekedhet, amelyek emelik mind a település, mind a megye tekintélyét: Arany minősítés, Nívódíj, Kiváló Együttes cím, Menettánc Különdíj. Az egyesület három táncosa kapta meg a Népművészet Mestere elismerést, és tízen Fülöp Ferenc díjas táncosok.

Az egyesület a Muharay Elemér Népművészeti Szövetségnek is tagja, melynek valamennyi rendezvényén hosszú évek óta vesznek részt, ilyen az ország egyik legnagyobb összművészeti fesztiválja, a kapolcsi Művészetek Völgye (Muharay Udvar) is, ahol rendszeresen képviseli Bogyiszlót az egyesület. Sióagárddal és Őcsénnyel együtt mutatták be a közönségnek „Sárközi lakodalom" című műsorukat. 2016 óta Budapesten, a Magyar Ízek Utcájában az önkormányzattal karöltve népszerűsítik szeretett falucskájukat, és helytállnak a bogyiszlói jellegzetes hagyományos ételek elkészítésében, kínálásában.

A csoport munkájában fontos szempont, hogy a gyerekek is tovább tudják vinni a hagyományokat, hogy ne csak színpadi produkciókat tanuljanak, hanem a néptánc életformájukká váljon. Ehhez kiemelkedően fontos, hogy 2018-ban hazatért szülőfalujához a szekszárdi Bartina Néptánc Egyesület elismert táncpedagógusa, Huszárikné Böröcz Zsófia s átvette a gyermekek néptánc oktatását. Mostanra már a gyerekek szavaival élve „egy család lettek” s a töretlen lelkesedés és szakmai munka sorra hozza a csodálatos bogyiszlói táncokat és vele az egyre bővülő elismeréseket.

Viseletükben megmutatkozik a régi szellemi örökség tisztelete. Műsoraikban nagyon gyakran és szívesen viselik még ma is azokat a ruhákat, amelyeket nagyanyáik készítettek és hordtak: a négy-öt alsószoknyát, a felső rakott kasmír szoknyát bütykös harisnyával és letűzött röpikével, a fejükön pedig a kasmír kendőt.

Az egyesület a 2019-es évben megyei és országos elismerésben is részesült. Megkapta a Helyi Önkormányzatokért Miniszteri Díjat, valamint elnyerte az Év Tolna Megyei Civil Szervezete Díjat is.
Image
Image
Image
Image
Image
Image