V, nov. 29, 2020

All Stories

Idősek Napja

 

2020. október 1-én, az Idősek Világnapján Bogyiszló Község Önkormányzata kis műsorral és vacsorával kedveskedett a község nyugdíjasainak. A járvány és a zárt tér okán 2020-ban kevesebb műsoridővel operáltak a szervezők. Mintegy harminc perces zenés nosztalgia műsort hallgathattak meg a résztvevők Radnai Erzsébet énekesnő előadásában. A „Dallamok szárnyán” címet viselő műsor vidám hangulatban telt, többen az énekesnővel együtt énekelték az ismerős dallamokat. A jelenlévők közt legidősebb lakost, a 94 éves Sánta Józsefet jó egészséget kívánva egy csokor virággal köszöntöttük Radnai Erzsébet közreműködésével, majd az énekesnő egy kimondottan Sánta úrnak szánt nótával is megörvendeztette rangidős polgártársunkat és valamennyi résztvevőt.  A hagyományos idősek napi vacsorát szintén fent említett okokból idén nem közösen fogyasztották el a vendégek, de útravalóként mindenki csomagolva vihette haza a bogyiszlói vegyes pörköltet.

Erőt, egészséget, boldog nyugdíjas éveket kívánunk az időseinknek ezúton is!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idősek Napja

 

 

Megkezdődött a Szekszárdi utca és a József Attila utca útburkolat javítása

 

 2020. szeptember 30-án megkezdődik a Szekszárdi utca II. ütem és a József Attila utca I. ütem pályázati úton történő útfelújítása.

A munkálatokra legjobb ajánlatot adó bátaszéki székhelyű KÉSZ Közúti és Építő Szolgáltató Kft. a kivitelező.

Az ott lakók és áthaladók türelmét és megértését előre is köszönjük.

 

 

 

Megkezdődött a Szekszárdi utca és a József Attila utca útburkolat javítása

Az államalapításra emlékeztek

 

Bogyiszlón megtartották a magyar államalapítás ünnepét. Augusztus 20. napján a bogyiszlói Katolikus templomban tartott ünnepi szentmisével majd azt követően a Szent István téren Szent István szobránál koszorúzással és főhajtással emlékeztek a település vezetői és a lakosság. Külön emelte az esemény fényét a Bogyiszlói Hagyományörző Egyesület népviseletbe öltözött ifjúsági- és felnőtt táncosainak felvonulása.

 

 

 

Az államalapításra emlékeztek

 

Megtarthattuk az ARATÓNAPOT

 

A koronavírus járvány az idei évben nem kedvezett a rendezvényeknek, ez Bogyiszlón sem volt másként, sorra maradtak el a kis és a nagyobb rendezvények is. Az aratónap idejére a járvány miatt elrendelt megszorítások enyhültek, így megtarthatta a község az Aratónapot. A szerencsés időjárásban kezdésnek aratóverseny, ebéd után halászléfőző verseny, zárásként pedig arató bál színesítette a programot.

 

Megtarthattuk az ARATÓNAPOT

 

Muharay Életműdíjat kapott Streer Tamásné

 

Streer Tamásné, a Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület elnöke 2020. szeptember 19-én Muharay-díjat, valamint Muharay Életműdíjat vehetett át a Szövetség 30 éves évfordulóján, az éves közgyűlésen megtartott díjátadón, Kalocsán. Tánccsoportunk vezetője az első, aki életmű díjat vehetett át a Szövetségtől! Ezúton is sok szeretettel gratulálunk Marika néninek a megérdemelt kitüntetéshez!

A Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület és a település vezetősége a díjátadó után egy kis meglepetés fogadáson gratulálta meg a díjazottat. Büszkék és hálásak vagyunk!

 

Muharay Életműdíjat kapott Streer Tamásné

 

 

MINISZTERI DÍJAT KAPOTT A BOGYISZLÓI ZENEKAR

 

Csokonai Vitéz Mihály-díjban részesült a Bogyiszlói zenekar az autentikus népzene és cigányzene ápolásáért, megőrzéséért. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adott át március 15. és augusztus 20. alkalmából a Pesti Vigadóban 2020. augusztus 19. napján. A bogyiszlóiak díját Mihálovics Zsolt zenekarvezető vette át a tagok – Bartha Zalán, Orsós Zoltán, Kovács Ferenc, Orsós Tibor, Debreceni István és Kovács Pál – képviseletében.

 

 

 

MINISZTERI DÍJAT KAPOTT A BOGYISZLÓI ZENEKAR

 

INDUL A BELVÍZELVEZETÉS I. ÜTEME – csaknem 300 millió forint jön a településre

 

A TOP-2.1.3-16 Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések tárgyú pályázaton 297.682.950.- Ft összegű fejlesztést nyert BOGYISZLÓ a „Bogyiszló Község belterületi vízrendezése I. ütem” címen benyújtott pályázatával.

A Projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja: 2020. év 06. hó 01. nap.

A Projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2022. év 02. hó 28. nap

 

 

 

INDUL A BELVÍZELVEZETÉS I. ÜTEME – csaknem 300 millió forint jön a településre

BOGYISZLÓI ARANYCSAPAT SZÜLETETT

 

Méltán lehet büszke a település, hiszen 2020. augusztus 30.-án elsöprő sikereket arattak a bogyiszlói fiatalok a Szekszárdon megrendezésre kerülő Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Dél-dunántúli Regionális Szólótánc Versenyén.

Bogyiszlót öt versenypár képviselte:

Bajusz Lídia Sára – Hajdú Dorina – arany minősítés

Horváth Csongor – Tamás Szonja

Kató Levente – Juhász Natasa

Mészáros Nikolett – Kiss Ákos – arany minősítés

Valdraf Alexandra – Valdraf Viktória – ezüst minősítés

Szívből gratulálunk fiatal táncosainknak és felkészítőiknek!

 

 

BOGYISZLÓI ARANYCSAPAT SZÜLETETT

 

ELHUNYT HORVÁTH EMIL TIBOR egykori bogyiszlói lelkipásztor

 

Életének 84. évében elhunyt nagytiszteletű Horváth Emil Tibor lelkipásztor, aki 30 éven át, 1962. május 1. és 1992. február 19. között szolgálta a bogyiszlói híveket. Nagy népszerűségnek örvend településünkön, különös kötődés fűzte Bogyiszlóhoz. Távolból, betegségben is rendszeres írója volt a Bogyiszlói Hírlapnak, így tartva kapcsolatot a szeretett hívekkel. Végakaratának megfelelően 2020. augusztus 14. napján a Bogyiszlói Református Temetőben helyezik örök nyugalomra.

"Aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." (1Ján 2,17)

 

 

ELHUNYT HORVÁTH EMIL TIBOR egykori bogyiszlói lelkipásztor

 

 

LIBERTY PARTY A bogyiszlói Holt-Duna parton

 

Bogyiszló Község Önkormányzata csatlakozott a Bogyiszló Jövője Alapítványhoz, s az idei évben közös szervezésben valósult meg a BOJA által már évről-évre rendezett Holt-Duna Party grillparty, melyet idén Liberty partynak kereszteltek.

 

 

 

LIBERTY PARTY A bogyiszlói Holt-Duna parton

Alkategóriák

Please insert your API key for mailchimp.

Image